Skip to content
Featured Post

Mi lehetne a zeneoktatás valódi szerepe?

Hazánkban az egyik leginkább háttérbe szorult tantárgy az ének-zene. Az órák kizárólag lexikális tudás megszerzésére fókuszálnak, esetleg egy kis zenetörténet bevonásával, ami azonban kimerül a klasszikus zene alapjainál. Pedig a zene egy olyan hihetetlen eszköz, amivel szinte bárminél jobban fejleszthetnék, motiválhatnák és nevelhetnék a diákokat.

Ha a zeneoktatás nem ugyanúgy magolásról szólna, mint bármelyik más reál vagy humán tantárgy, hanem a zene szeretetéről, illetve a minőségi zene megszerettetéséről, iránymutatásról, a közös zenélés élményéről, akkor ez lehetne az a tantárgy, ami a leginkább ösztönzi a gyerekeket.

Kaphatnának egy közös érdeklődési kört, megtapasztalhatnák a csoportszellemet, a közös munka gyümölcsének élvezését, olyan világokba kaphatnának betekintést, amibe egy átlagos otthonban nem lenne lehetőségük. A különböző zene stílusok bemutatásával új nézőpontokat ismerhetnének meg.

Késztetést érezhetnének arra, hogy újabb és újabb dolgokat fedezhessenek fel, és ez valószínű kiterjedne a tanulás és az élet más területeire is. Az igazi zeneoktatás fejlesztő hatása nem csupán a hallásra, az énekhangra és a hangszerismeretre korlátozódik, hanem kézügyességre, kreativitásra, talpraesettségre, innovatív gondolkodásmódra és egyáltalán a jellemre és az egyéniségre.

Egyes oktatási formák már felismerték a zene- valamint a művészeti oktatás fontosságát és teljesen megreformálták az órákat és az órarendet is. Reméljük, hogy egyszer a hagyományos oktatási rendszer is napirendre tűzi a művészetek fontosságának újratárgyalását.

Válassza a légkondit a tikkasztó hőség ellen!

Közeledik a nyári meleg időszak és már előre tart tőle, hogy újból fáradt, elnyomott napok és álmatlan éjszakák várnak Önre? Hisz tudja, hogy van megoldás. Ideje átélnie Önnek is a légkondi nyújtotta kellemes előnyöket! Egyre többen szánják rá magukat, hogy beszerezzenek egy ilyen gépezetet, hisz évről-évre hatalmasabb nyári hőség fogad minket.

Olykor már elviselhetetlenek a napok, folyamatosan pótolni kell a folyadékszükségletet, szellőztetni pedig a nap folyamán szinte lehetetlen, hiszen csak melegebb hőmérséklet árasztaná el a lakást. Egyes személyek kifejezetten nem bírják a meleget, szokatlanul fáradtabbak, akár légzési zavarokban is szenvedhetnek.

Számukra igen nagy jelentőséggel bírna a légkondi használata, mely olyan hőmérsékletet teremt lakásában, amilyenre épp szüksége van, hisz igény szerint beállítható a kívánt hőfok. Köszönhetően a korszerű kialakításuknak, már azok is megengedhetik maguknak a légkondi beszerelését, akik eddig a magas villanyszámlától tartottak, hiszen a technológia fejlődésének hála, a gyártók is nagyobb hangsúlyt fektetnek az energiatakarékosság kialakítására.

Ugyanennek a technológiának köszönhetően kizárható a tévhit, miszerint a légkondi használata során jelentősen sok baktérium kerülhet a levegőbe és ezáltal nőhet az allergiás megbetegedések kockázata. A fejlett légkondi már rendelkezik a megfelelő szűrőberendezéssel, ami nemcsak a kórokozók pusztítására képes, hanem arra is, hogy semlegesítse a kellemetlen szagokat az otthonában. Ne habozzon tovább, élvezze Ön is a kellemes mikroklímát!

A vegetáriánus ember benned van

Kezdetben az emberi faj kizárólag növényekkel és magvakkal táplálkozott. Azt is mondhatjuk, hogy vegetáriánus volt az emberiség az őskorban. A fogazatuk sem volt alkalmas a húsevésre. A századok és évezredek során alakult és alkalmazkodott az ember, amíg elérte a mostani állapotát.

Tudósok megállapították, hogy a vegetáriánus étrendjüknek köszönhetően sokkal fürgébbek, mozgékonyabbak voltak és erősebbek, mindaddig, amíg át nem tértek a húsevésre. Napjainkban arra törekszünk, hogy újra visszatérjünk, persze csakis a táplálkozás terén az őseink szokásaihoz.

A régi szokások alkalmazása megfigyelhető az élet minden területén, az orvoslásban, a divatban és az életmódban egyaránt. A régmúlt embere már akkor tudta, hogy mi a jó neki és szervezetének. Mára ezt már elfelejtettük, és azon fáradozunk, hogy újra megtanuljuk.

A vegetáriánus ember erre már rájött, és felismerte azt az utat, amelyen végigsétál az életén egészségesebben, boldogabban és szerényebben. Nemcsak életmódot kell változtatni, hanem életfelfogást is. Azt, hogy minden függ mindentől, beleértve a világegyetemet, az emberi, állati és növényi fajt.

A húsevő ember pusztít, árt, kárt okoz a környezetében, nem figyel arra, hogy saját magát is rombolja. A vegetáriánus szemlélet az ellenkezőjét teszi. Mindennel, amit csak tesz, nem árt sem saját magának, sem más élőlényeknek. Harmóniára törekszik és azt is tanítja mindenkinek. A harmonikus ember nem csak önmagával, hanem az univerzummal is összhangban van. Ezt kell megtanulni mindannyiunknak!

A szórólapterjesztés felelősséggel is jár

Reklámozni egy adott terméket vagy szolgáltatást nagyon sokféle módon lehet és kell is, amennyiben hatékonyak szeretnénk lenni. Ami a cégeknek, hirdetőknek egy megoldandó feladat, az másoknak munka. Ha a szórólapok mellett döntenek, azzal sok diáknak, nyugdíjasnak, részmunkaidősnek adnak kenyeret, akiknek a szórólapterjesztés munka.

Nem titok, hogy különösen a nagyobb városokban óriási igény mutatkozik a szórólappal kapcsolatos keresleti és kínálati oldalon egyaránt. A hirdetők, cégek, magánszemélyek, testületek, egy olcsó, megbízható, hatékony és bevált reklámozási módszert látnak a szórólapokban, a másik oldalon pedig ott vannak azok az emberek, akiknek a szórólapterjesztés munka, amit elég jól megfizetnek és nem olyan nehéz végrehajtani, bár kétségtelenül némi felelősséggel jár.

Ebből a szemszögből nézve, más perspektívát kap a kereslet és a kínálat törvénye és sajátos értelmezést kap azon egyszerű gesztus is, amikor az utcán járva elfogadunk vagy visszautasítunk egy felkínált szórólapot.

Persze nem mindig jut idő gondolkodni ezen a gesztuson, de ha úgy érezzük, hogy most nem szeretnénk reklámot olvasni, de elvesszük a szórólapot attól, akkor teszünk szívességet, hiszen számára a szórólapterjesztés munka, éppen olyan, mint a miénk egy gyárban, egy irodában, vagy bárhol.

Később úgyis bármit kezdhetünk a szórólappal, elolvashatjuk vagy el is dobhatjuk, de ha visszautasítjuk, lehet pont egy olyan ajánlat mellett megyünk el, amire idővel szükségünk lehetett volna és lehet hasznos dolgot kínált.

Fujitsu klíma, a légkondi király

A Fujitsu márkanév és az általa védjegyezett különböző klímaberendezések az egész világon ismertek és ez nem véletlen. A Fujitsu klíma az állandó és töretlen magas színvonal, a széles választék, a különböző ügyfélkört kielégítő kínálat, az energiatakarékos és felhasználóbarát kivitelezés, a csodás design révén egyértelműen a kategóriája legjobbjává vált.

Hiába a folyamatosan megújuló versenytársak, hiába az új, fiatalos konkurencia, a Fujitsu klíma nem mozdítható ki a trónjáról. Hiszen nincs terület, ahol hiányt lehetne találni, amit ne elégítene ki, nincs új technológia, megoldás, amit ne vetne be a még jobb, még modernebb, még energiatakarékosabb, még szebb kialakításért.

Továbbá, a Fujitsu klíma minden méretben megtalálható, az egészen kicsi otthoni felhasználású berendezésektől, a gigantikus ipari méretű darabokig, minden fellelhető, ráadásul mindig ugyanazon a megszokott, mások számára elérhetetlen magas szinten.

Ha Ön is olyan klímát szeretne, amiről szinte nem lehet negatívumot mondani és még ár-érték arányban is kiemelkedő, akkor ne is keressen tovább, mert ilyet nem talál még egyet! Nézze meg webáruházunk Fujitsu klíma kínálatát és válassza ki az igényeinek tökéletesen megfelelőt!

Garantáltan nem lesz nehéz, hiszen minden méretű helyiséghez talál ideális modellt, ráadásul a designban is akkora a választék, hogy bármilyen stílusú otthonba, irodába, ipari helyiségbe könnyedén kiválaszthatja azt a típust, ami nem lesz feltűnő jelenség és még akár dekorációs eszközként is beillik.

Előnyös a páramentesítő használata

Napjainkban sok embernek kell szembenézni valamilyen egészségügyi, légzőszervi problémával, azonban a legtöbb esetben ezeket a nehézségeket nem kezelik túl jól, hiszen a köhögést nemcsak gyulladás okozhatja, hanem külső negatív tényező is. A páramentesítő számtalan nőnek és férfinak segített az életben, továbbá a gyermekeket is megkímélte a penész spóráktól.

Mind azt már tapasztalhattuk, a gombák sokkal gyorsabban szaporodnak a nedves helyeken. A lakás nedves falain szintén megjelenik a penész, ami nemcsak bosszantó, hanem egészségtelen is. Ezért szükséges a páramentesítő, hiszen ha még nem jelent meg a penész a falon, de mi úgy érezzük, hogy a levegő nedvesebb a kelleténél, akkor ajánlott beszerezni egy ilyen készüléket.

Azon családok számára kimondottan ajánlott, akiknek gyermekeik vannak, hiszen ezek a csöppségek sokkal hamarabb eshetnek áldozatául a szaporodó spóráknak. Ezeket az apró organizmusokat szabad szemmel nem is lehet látni, ezért is szaporodnak oly könnyedén. A páramentesítő nem szárítja ki teljesen a levegőt, hanem mérsékeli a páratartalmat, ezáltal optimalizálva azt.

Amennyiben a falak átnedvesedtek, akkor is érdemes használatba állítani ezt a készüléket, hiszen ameddig a lakásban pára található, addig a falak sem tudnak kellőképpen kiszáradni. A beázást természetesen nemcsak a magas páratartalom okozhatja, hanem árvíz és még számos tényező. Mindenképpen érdemes a páramentesítő készülék beszerzése és használata, hogy a mindennapok egészséges környezetben teljenek.

Mit nyújthat neked egy kommunikációs tréning?

Hogyan érheted el, hogy egy tárgyalást végig Te irányíts, és sikeresen zárj le? A Comline kommunikációs tréning megadja a választ. A Comline vezető előadója Nagy Béla, aki már közel 2 évtizede sikeres a pályáján, itthon és külföldön egyaránt ismerik a nevét, elismerik a tudását, az eredményeit. Aki tőle tanul, könnyedén a szakma kiválóságává válhat. Ezt számos díj is igazolja, hiszen tanítványai közül többen kapták meg az év értékesítője, illetve a világ értékesítői címet.

Az tehát nem kérdés, hogy miért érdemes tőle tanulni. A kérdés, hogy mit nyújt neked egy kommunikációs tréning. Sajátítsd el, hogy mi kell ahhoz, hogy egy egyszerű beszélgetésen amit a potenciális ügyfeleddel folytatsz, vagy egy tárgyaláson semmi se kerülje el a figyelmedet. Mi az a tárgyalási módszer, aminek a segítségével minden alkalmat kihasználhatsz úgy, hogy lehetőségeket teremtesz magadnak a későbbi értékesítésre?

Mi az a módszer, amitől a munkatársak kellően motiváltak lesznek? Ha Te is úgy látod, hogy a tanulás csak hasznodra válhat, akkor csatlakozz a Comline képzéseihez. Lehetőséged van személyesen is részt venni előadásokon, ha bizonytalan az időbeosztásod, akkor az online képzést ajánljuk.

A mai gazdasági környezetben csak azok tudnak sikeresek lenni, akiknek működőképes tudásuk van. Azok, akik nem az iskolában szerzett tudásukat próbálják meg érvényre juttatni, hanem azokat a tárgyalási, vezetői technikákat használják, amik a gyakorlatban működnek. Csatlakozz a Comline Tudás Klubjához, és naprakészen informálódhatsz, kedvezményesen szerezheted be a számtalan tréningjük anyagát. Az élet már többször bizonyította, hogy kézzelfogható eredményeket érhetsz el velük.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás